Őrség és környéke – Látnivalók
Szalafő – Pityerszer, Őrségi Népi Műemlékegyüttes
Az egykori őrállók a dombok tetején, erdei irtásokon alakították ki lakóházaikból és gazdasági épületeikből álló házcsoportjaikat, melyek a szereket alkotják. Szalafő faluképi szempontból is védett község, az Őrség talán legtöbb népi értékét őrző települése. E többszázadnyi hagyományokat őrző településszerkezet megőrzésére és bemutatására jött létre Pityerszeren az Őrségi Népi Műemlékegyüttes, ahol három helyben megőrzött porta épületei kerülnek bemutatásra, szemléletesen példázva lakóik hagyományos életmódját és kulturális örökségét.
A Műemlékegyüttes területén található továbbá az Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény.
Megközelíthetőség:
Szalafő, Pityerszer
GPS: 46°51’53.2″N 16°20’24.3″E
Térkép
Nyitva tartás
április 1-től november 3-ig
A hét minden napján 10:00-17:00-ig.
június 1-től augusztus 31-ig
A hét minden napján 10:00-18:00-ig.
Eurázsiai vadlovak, és európai bölény
Csoportoknak előzetes bejelentkezést követően tudjuk biztosítani az állatok bemutatását fotózási lehetőséggel, szakvezetéssel.
Zöld Park Pityerszeren “Mozgás a múltban”
A műemlékegyüttes játszótere szinte kizárólag fából, és egyéb természetes anyagokból készültek. Egyedi játékok várják a gyerekes családokat, gyerekcsoportokat. Ingyenesen látogatható.
A múzeum területén színvonalas Szatócsbolt működik, valamint a széles gasztronómiai kínálattal rendelkező Pityerszeri Csárda házias, hideg-meleg ételekkel várja a vendégeket.
A tárlatvezetés előzetes egyeztetés alapján igényelhető!
Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság
9941 Őriszentpéter, Városszer 57.
Tel.: +36 94/548-034
Email: turisztika.orseg@gmail.com
Zalaegerszeg, Magyar Olajipari Múzeum
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Falumúzeum u.
Telefon: +36 92 313-632
Belépő: A Göcseji Falumúzeumba váltott belépőjegyek érvényesek!
http://kirandulastippek.hu/gocsej-zala/zalaegerszeg-magyar-olajipari-muzeum
Zalaegerszeg, Göcseji Falumúzeum
Megközelítés: Zalaegerszeg központjából a Rákóczi Ferenc, majd az Ola utcán haladva érjük el a jobb oldali, táblával is jelzett letérőt a Falumúzeumhoz.
Ausztria – Stübing, skanzen – Ausztria legnagyobb szabadtéri néprajzi múzeuma
Cím: Österreichisches Freilichtmuseum, Stübing
Megközelítés: Stübing Graztól északra 15 km-re a Mura völgyében fekszik. Az A9 autópályán Graz felől délről Gratkorn Nord lehajtónál jövünk le, majd Gratkornból átmegyünk a Mura folyó hídján Gratweinba, ott jobbra Stübing felé. Északról a Peggau-Deutschfeistritz csomópontnál jövünk le az A9-esről, majd átkelve a Murán Kleinstübingbe érkezünk, onnan balra pár km a skanzen.
Zalaegerszeg, AquaCity
Cím: Zalaegerszeg, Fürdő sétány 2.
Részletes árlista a honlapon.
Zalaegerszegi Termálfürdő
Cím: Zalaegerszeg, Fürdősétány u. 1.
Telefon: 92/511-093
http://www.zalaegerszegitermalfurdo.hu/
Trópusi kert és orchideafarm, Dobronak / Dobrovnik
Graz, Zeughaus, Fegyvertár
Cím: Landeszeughaus, Graz, Herrengasse 16
Megközelítés: a Herrengasse a Hauptplatztól kiinduló fő sétálóutca.
Joanneums- Karte